Újabb sorozat indul híres és nagy együttesek első számait bemutatva. Hogy még jobban szűkítsem a találatokat mindez az ELSŐ nagylemezük ELSŐ számára vonatkozik. Minden frissen indult együttes számára az első nagylemez megjelentetése hatalmas előrelépés és mindenki igyekszik első számnak a rá legjobban jellemzőt tenni. Aztán ahogy múlnak az évek változik a stílus, cserélődnek a tagok és lehet egészen mással lesznek híresek mint amivel indultak. A most bemutatásra kerülő együttesek munkásságát mindenki ismeri ezért lesz érdekes megfigyelni ők mit gondoltak magukról a kezdetekkor.
%20-%20cover.jpg)
Jöjjön is első választottam az ACDC mely a High Voltage albumot 1975 február 17.-én jelentette meg Ausztráliában. Az album felvételei 1974 novemberében zajlottak és 10 nap kellett csak hozzá. Új énekesük is volt, hiszen alig 1 hónapja csatlakozott hozzájuk Bon Scott aki rekedtes hangjával új lendületet adott nekik. Azt még tudni kell róluk hogy aktívan koncerteztek kisebb pubokban és kocsmákban játszottak, nem ritkán 4-5 vagy akár 6 órán keresztül is! Ez elég alapot és rutint adott nekik ahhoz hogy megalapozzák zenei tudásukat.
Lássuk akkor a Baby Please Don't Go-t mely eredetileg Big Joe Williams 1935(!!!)-ös száma, de erről lesz még szó a cikk végén.
Angus és Malcolm Young már az elejétől kezdve egyfajta keményebb, feszesebb hangzású, boogie alapokon nyugvó rock számot képzeltek el és ezt tökéletesen meg is tudták valósítani.
Feszes rockos gitárszólóval kezdődik, az alapritmus ismétlésével és csak 0:30-kor száll be Bon Scott. A dob majdnem ugyanazt a ritmust üti végig amire szépen felfűzik a gitár-ének kettősét. 2:15-kor van egy kisebb szünet ahol egy szépen felépített "húzó" rész van, Bon Scott éneke húzza fel Angus Young gitárszólóját, és ezt példa értékűként valósítják meg. Zárásként a kezdő akkordokat még egyszer lejátsszák majd egy egy felütéssel vége a számnak.
A dal márciusban felkerült az ausztrál slágerlistára is és egyből bearanyozta a nagylemezt, mégpedig háromszorosan is.
Összegzés:
Jó kezdés és azóta is ezen az úton járnak. A 34 évvel később kiadott Black Ice lemezük ugyanilyen stílusban íródott, de természetesen már saját számokból. Amit most hallottunk az tehát végig kíséri a zenekart, nem akarnak de nem is kell változtatniuk rajta. Minden úgy jó ahogy elkezdték, ez egy elejétől a végéig álom zenei karrier.
Csemegék:
Hallgassuk meg eredetiben ezt a számot Big Joe Williams 1935-ös előadásában és lehet csodálkozni mennyire más. Ha nem szólok előre lehet sokan meg sem ismerik, ez még egy igazi és hamisítatlan blues dal, szájharmonikával és sokkal lassabban.
Kicsit kanyarodjunk vissza Ted Nugent-hez is ( aki a hét dalaként a Stranglehold-ot adta elő ) és aki szintén úgy érezte ezt a számot neki is el kell játszania:
Hát ez valljuk be őszintén nem sikerült olyan jól mint az ACDC-nek, ez inkább gitáros erőfitogtatás mintsem egy jól felépített dal.
