Egyéb dolgaim miatt ma egy tavalyi Amorphis koncertbeszámolót teszek ki a nosztalgia jegyében.
Az Amoral és a Before The Dawn által kellő hőfokra felfűtott teremben berobbantak az összegyűltek arcába. Nem semmi kezdés volt bevetették az összes nehézfegyverzetet, a 2009-es Skyforger lemezről a Silver Bride majd a Sampo jött ezután a 2009 Silent Water-ről a Towards & Against. Ekkorra már a Diesel is kezdte elveszíteni térbeli kiterjedéseit, az első sorokban csáp-csáp hátán volt, aki nem a kezét tette fel az a lábát lógatta magasba. A hátsó sorokra csak a fejrázás maradt már akinek jutott hely mert hála kis hazánk zeneszerető fiainak (és lányainak) még az oldalsó zsöllyékben is csak protekcióval lehetett állóhelyhez jutni. Valamikor ekkor történt hogy a Majestic Beast refrénjét már hangosabban üvöltözte a közönség mint ahogy Tomi Joutsen acélos torkán kifért.
Ez megdöbbentette az egész csapatot és rájöttek hogy bizony buli van, tolni kell a nótákat mert a cirkusz mint tudjuk kell a népnek mint egy falat kenyér.
A From The Heaven Of My Heart kapott egy kis cifrázást is Esa Holopainen és Tomi Koivusaari gitáron versenyre hívta ki Santeri Kallio szintetizátorát. A végeredményt hallva döntetlent hirdethetünk mert mindhárman gyönyörű dallamokat csikartak ki hangszereikből. Itt történt hogy az eddig a büfében álló és jómunkásemberhez méltón egyik korsó sört a másik után legurító közel 100 ember úgy döntött megnézi mi ez a hangoskodás belül. Ez okozott egy kis fennakadást a helyek eloszlásában de végülis (szinte) minden ujonnan érkezett befért a szinpad előtti első pár sorba. Kár hogy ezek után már csak két számra volt idő hivatalosan, a Sky Is Mine simán lement azonban a Black Winter Day ismét hosszabbított koncertváltozatban lett előadva ami rendkívül kellemes és élvezetes dolog volt. Ezután hangzott el az az ünnepélyes "It was the last song, Good Bye!" melyet későbbi korok krónikásai is csak mosolyogva tudnak belekarcolni a kőbe.
Ennyi ember egyszerre, senki sem akar hazamenni és máris vége ? Ez csak vicc lehet, páran halkan kacagtak is de az ütemes A-MOR-PHIS kiáltásoktól és a tapsvihartól semmit nem lehetett hallani. Hirtelen elsötétedett minden és egyszercsak felhangzott a JEL! (gy.k.: Silent Waters-Bonus Track). Mintha mise történt volna mindenki visszaállt az előzőleg kitaposott helyére és folytatta a fejrázást és a kézlóbálást ahol abbahagyta. Kaptunk még egy nagy adag House Of Sleepet és egy nagyszerű finn népköltészeti remeket is, a Kantele-t. Sajnos ezután már nem tehettünk semmit, el kellett fogadnunk a világ mulandóságát de aki ott volt hosszú ideig nem felejti ami ezen a koncerten történt.
