A 90-es évek két legnagyobb Két thrash legendája a Destruction és az Overkill. Most mindketten eljöttek hogy megmutassák tudnak még ha akarnak.
Vajon sikerült-e ez nekik ?
Kattintson a továbbra és megtudja...
A belga After All kezdte a bulit és bevallom férfiasan fogalmam nem volt kik ők. Így utólag belegondolva lehet ez a legjobb mert nem vakított el az hogy 20 éve zenélnek és 12 lemezt adtak már ki. Amit így friss füllel hallottam az az hogy Sammy Peleman énekesnek két -féle énekhangja van. Egy normál, és egy magas hangfekvésű már-már szinte bántó. Közte pedig semmi, vagy így vagy úgy énekelt és ez egy idő után fárasztó volt. A helyzetet próbálta menteni Christope Depree gitárjátéka aki mellesleg úgy nézett ki mint egy szekrényajtó méretű bennszülött indián. A kötelező fél óra után köszöntük hogy erre jártak és pánikszerűen megrohantuk a sörös pultot egy kis búfelejtőért.
Következett a Heathen akiket már jobban ismertem. A tavalyi The Evolution of Chaos lemezük egész jól sikerült, az ezen lévő Dying Season pedig szépen kidolgozott szám. Arról nem is beszélve David White énekes orgánuma sokkal kidolgozottabb és szerethetőbb, megvan benne mindaz a kvalitás ami az előző fellépőből hiányzott. Kicsit azért David is hiányzott, egyszer csak fogta magát lemet a színpadról és a következő két szám alatt fel sem jött. Először nem volt gyanús a dolog de amikor a zenekar többi tagja már egyfolytában a lépcsőt nézte és füllel hallhatóan kenték szét a számokat hogy minél tovább tartson, nos akkor leesett nekem is ez a szünet nem volt betervezett. Ettől függetlenül tisztességesen végignyomott thrash félóra volt, nem mondom a szívembe zártam őket de elismerem a teljesítményüket.
A mai este azért is számít különlegesnek mert nem egy főzenekar van hanem kettő. A német Destruction legalább olyan nagy névnek számít mint az utána következő Overkill, csak azokkal ellentétben ők inkább az Európai kontinensen futottak be. Mindez számunkra azt jelenti hogy két egyenrangú mára legendássá vált thrash zenekart köszönthetünk a színpadon és ki-ki saját szempontjai alapján választhatja ki nekik melyik tetszik jobban. Nekem mindketten nagyon bejöttek és ahogy láttam a nézőtéren is ez volt a megítélésük. Curse The Gods, Mad Butcher, Armageddonizer, Tears of Blood, a jó számok csak úgy záporoztak. Az egyetlen rossz dolog az volt hogy nagyon keveset játszottak, én többet vártam volna 11 számnál, 26 év terméséből azért össze lehetett volna rakni legalább egy órát de még többet is. Az előadásra nem lehetett panasz, én nem hallottam semmi olyat ami miatt hiányérzetem támadt. Schmier nyomta az éneket ahogy csak bírta, olyan volt mint egy időutazás a 90-s évekbe és ehhez az is hozzájárult hogy a német akcentusos kiejtése azóta sem javult. Talán a dobok voltak egy kicsit halkabbak de ez már inkább kötözködés.
Az Overkill iszonyat régi banda, még kimondani is szörnyű azt hogy 31 éve zenélnek folyamatosan. Az igaz a tagok közül csak Bobby "Blitz" Ellsworth énekes és D.D. Verni basszeros számít alapítónak de ötből kettő még így is világszám. Pörgős számaikat hallgatva kész csoda nem égtek ki idő előtt és az is hogy mindezt hogyan bírják energiával. Ennyi dicséret után ideje rátérni arra mit is tudtak alkotni a vének a színpadon.
Első megdöbbenésem az volt hogy úristen milyen öregek és bizony könnyű utánaszámolni hogy mindannyian 50 körül vagy felette vannak. Azokon a plakátokon amiket a 90-es években láttam tőlük még hatalmas hajzuhatagokkal és farmerben álltak a fényképezőgép elé. Mára ebből a farmer maradt csak meg változatlanul, a kopaszodás némelyiküknél visszavonhatatlan tény.A második meglepetés az volt hogy milyen őrületesen jól játszanak, szétfeszítette őket az energia mely szinte sugárzott belőlük miután színpadra léptek. Még egy kicsit ennél a témánál maradva az is érdekes hogy a lemezeiket hallgatva azt érzem hogy az évek alatt nemhogy lassulnának hanem egyre gyorsabb számokat játszanak. Ahelyett hogy elkezdenének dallamosabb, líraibb számokat írni ők folyamatosan pörgetik fel a ritmust. Elképesztő, komolyan mondom.
Térjünk vissza a koncertre, hiszen végül is ez a lényeg. Háttérnek a legújabb Ironbound lemez megláncolt szárnya-halálfejes denevérét rakták be ami szenzációsan nézett ki ekkora méretben. A hatást még jobban kiemelte a vörös-kék fény is és máris belekezdtek a The Green And Black kezdő ritmusaiba. A szám lassan kezdődik de a hatodik perc után olyan gyönyörűséges gyors gitárszólóba megy át hogy az eddig sem lusta közönségnek még a nyála is elcsöppent a gyönyörűségtől. A Rotten jött amit én nem különösebben kedvelek mert koraisága miatt nem tartom eléggé kidolgozottnak. Mindezt feledtette a Wrecking Crew amivel ismét alaposan befűtöttek nekünk. Ritka dolog de ennek a koncertnek egyszerűen nem volt csúcspontja, mivel nem volt ilyen. Az egész fellépés egy hatalmas őrületes, darálós gyors thrash buli volt, pont olyan amiről álmodni szokott az ember. Az is jelezte hogy nem csak én gondoltam így hogy a színpad előtt állók abba sem akarták hagyni a csápolást és az ugrálást. A hátul lévők meg boldogan lötyögtették ki a sörüket a műanyag pohárból és élvezték a nem mindennapi fellépést. Technikai hibák persze voltak, mint minden élő koncerten itt is közbecsúszott ez-az. A legnagyobb baki szerintem az volt hogy Blitz mikrofonja az első pár szám alatt egyáltalán nem szólt így csak hozzáképzeltük a zenéhez az énekét. Észrevette ezt ő is és hátrament a színfalak mögé reklamálni, majd miután a hangtechnikus megbűvölte a mikrofont egyből jobb lett a kedve. Érzésem szerint lehetett volna még hangosítani rajta, én végig halknak hallottam de így sem volt rossz. Verni is hatalmas arc volt, egyedi gitárja nagyon jól nézett ki a vörösre festett fejével és a testére erősített ezüst lapokkal. Hogy őt se lehessen összetéveszteni senkivel a fekete mellényére rá volt hímezve a neve és az is hogy ő a basszeros. Ezen egyébként hangosan felnevettem, nem hiszem őt nem ismerné fel senki és ahhoz is nagyon részegnek kell lenni ne tudjuk milyen hangszere van. Dave Linsk tünt talán csak magányosabbnak a színpad szélén, lehet ő nem szeret annyit ugrálni mint a többiek. Leginkább csak hátrahúzódott a homályba és ott nyúzta a gitárt.
Keresem mit lehetne még mondani de semmi negatív dolog nem jut eszembe. A zenekar összes tagja odatette magát, mindenki pörgött ezerrel, nyomatták a nótákat Persze volt a szokásos „Ti vagytok a legjobb közönség”, meg „szeretünk Budapest” de az ilyen dumák a show.hoz tartoznak és mi pont annyira vesszük komolyan mint ők. 17 számot játszottak ha jól számoltam és ritkán lehet ilyet mondani de minden percét megérte amit együtt töltöttünk. Az egyetlen ami miatt mégis felszólalnék az a színpad hátuljába betett stroboszkópok. Nem tudom ki találta ki hogy vagy egy tucat atomvillanás erősségű stroboszkóppal szembevilágítja a népeket de hatalmas ötlet volt. Majdnem bele is vakultunk úgyhogy ez már egyáltalán nem tolerálható, ráadásul előszeretettel kapcsolták be minden második számnál. Na ezt szerintem villámgyorsan el kellene felejteni.
A 90-es évek két legendás thrash bandája jött el hozzánk, az amerikai Overkill és a német Destruction. Mindketten kirobbanó formában vannak és ahelyett megszűnnének sorra hozzák ki a jobbnál-jobb új lemezeket. Sajnos nem voltunk sokan, alig háromnegyedig telt meg a Petőfi Csarnok de akik ezt kihagyták most nagyon sajnálhatják.
Azannya értékelés:
After All: 2/10
Heathen: 4/10
Destruction: 7/10
Overkill: 8/10
