Scott Kelly olyan zenekarok tagja mint a Neurosis vagy a Shrinebuilder, ezen kívül szóló projekjei is vannak, hihetetlen energikus és termékeny szerző aki ennek ellenére mindig felismerhető bármit is csinál.. Mikor kihunytak a fények bejött a színpadra és egyszerűen csak elkezdett zenélni. Elképesztő volt...
Előzenekarként a hazai Choice with No Voice lépett fel akik instrumentális post rockot játszottak a Shoegaze legnemesebb hagyományait folytatva, vagyis csak álltak fenn a színpadon és hagyták hogy a zenéjük átjárja a hallgatókat. Érdemes név szerint is felsorolni őket, Simkó József-gitár, Sumalán Gergő-dob, Udvarnoki Tamás-basszusgitár, Varga Balázs-gitár. Tetszett a zenéjük, érződött rajtuk hogy rengeteget gyakoroltak és profi módon kezelik a hangszereiket. A számok címe engem nem befolyásolt a megítélésben, lehet ehhez jobban kellene ismerni a keletkezésük történetét is, de tegye fel a kezét aki tudja hogy például a Gnu Csorda hogy jön ide. Nem is számít, a lényeg hogy a pszihedelikus (nevükhöz méltón) énekes nélkül előadott számok nagyon kellemesek. 99%-ban megvan bennük minden ami egy sikeres zenekarhoz kell, már csak azt az 1%-ot kell megtalálniuk ami miatt kitűnnek a többiek közül a nemzetközi mezőnyből. Direkt nem Magyarországot említettem mert úgy érzem többre hivatottak és szurkolok nekik sikerüljön is elérni ezt.
Kis szünet után lépett színpadra a mai este sztárvendége, Scott Kelly, bár éppen a sztár szó az ami ma nem illett rá. Csöndes, szinte mélabús kedvében volt és a számok amiket ma este lejátszott szintén ilyenek voltak. A szünetekben rengeteget beszélt, történeteket mondott és megannyi érdekességet. Olyanok is kiderültek hogy a leggyakrabban utazás közben, vonaton vagy repülőn szerzi a zenéket, de van amikor nem tud aludni és hajnalban veszi elő a gitárját hogy kicsit pengessen rajta. Játszott már sok helyen, Németországban egy templomban is, de hajón még sosem, így ez az első alkalom a teljes pályafutása alatt, ami azért elég hosszú idő. Természetesen dicsérte Budapestet, azt mondta ez egy csodás város, és mivel nemrég járt nálunk (január 17. Dűrer Kert, Shrinebuilder) elhisszük neki igazat beszélt. Meghívott minket a saját városába is de előre szólt hogy csalódni fogunk, ahogy ő mondta az a környék egy „Big Shit”. Ilyen szíves invitálásra azt hiszem lehet, sőt illik is nemet is mondani...
Ez az ő előadóestje volt, semmi extrát nem kért. Ez itt most nem a villogó reflektorok és a dörgő hangfalak koncertje, a színpadon összesen három dolog volt. Egy darab nézőtéri szék (pont ilyen ültünk mi is), a kottatartója (amiben szorgosan lapozgatott és meg is jegyezte néha ő sem igazodik ki rajta) és a mikrofon állványa, semmi több. Rajta sem látszott semmi különleges csak kisétált, lehuppant a székbe, kezébe fogta a gitárt és indult is a koncert.
Félhomály volt, a lámpák alig világítottak és a közönség is csöndben hallgatta rekedtes hangját és halk gitárjátékát. A 2008-as The Wake albumról játszott számokat de én úgy gondolom itt nem a zene volt a lényeg hanem a hangulat ami összefogott minket. Amikor mesélte hogy hosszú éjszakákat nem tudott aludni mert nyomasztották a gondok, vagy hogy mit gondol a Neurosis-ról, ezek mind olyanok amit egy kívülálló sosem tud meg ha csak azt látja ott állnak a színpadon és teljes hangerőn dübörög a zene. Itt és most a függöny mögé láttunk, előbukkant az ember aki mögötte van. Egyébként is sokan félreértik mert a kinézete alapján döntenek felőle pedig ez csak egy adottság semmi több. A tetoválások, a borosta és az elhanyagoltak tűnő külső belül egy ugyanolyan embert rejt mint mi és ez ezen az estén egyértelműen kiderült.
A videó elég gyenge minőségű de teljes félhomály volt.
Biztos van aki hiányolná a számok listáját amit játszott, az ő kedvükért felsorolok párat. A Remember Me-vel kezdett, volt The Ladder in My Blood és Lord of Light is. Több mint másfél órás koncertet adott, a szünetekben mindig hatalmas tapsot kapott és még jókat is beszélgettünk. Nem csak mesélt, kérdezett is tőlünk és szerencsére ma már mindenki beszél legalább annyira anmgolul hogy megértse miről van szó. Viszonylag sokan is voltunk egy ilyen esemény ragjához képest, az a 300 ember aki eljött még így is toronymagasan több mint ahányan egy hasonló akusztikus előadáson szoktunk lenni. Többször visszatapsoltuk, meg is jegyezte hogy mi fiatalabbak vagyunk mint ő mert úgy látja nehezebben fáradunk. Pedig csak szerettük a zenéjét és ezt ő is nagyon jól tudta mert miközben kereste a ráadás számokat vidáman mosolygott ránk. Ami elismerést itt kapott azt kizárólag saját magának köszönhette, nem voltak mellette zenésztársak akik megkönnyítették volna a dolgát.
Scott Kelly koncertje a csöndesebbek közé tartozott, ez az este inkább a léleknek mint a testnek szólt, felfrissített és egyben el is gondolkoztatott. Néha meg kell állni hogy rájöjjünk arra mikor kihunynak a reflektorok ők is ugyanolyan emberek mint mi.
Azannya értékelés:
Choice with No Voice : 7/10
Scott Kelly: 9/10
