A Johnny B. Goode utolsó taktusai is elvesztek a Sportaréna leghátsó szegleteiben és ezzel végérvényessé vált hogy vége, a Hobo Blues Band nincs többé. A legendás 80-es évek blues, botrány és polgárpukkasztó együttese befejezte földi pályafutását. Élvezhető volt vagy felejthető? Olvasson tovább és megtudja.
A kerek dátumoknál maradva idén 33 éves a zenekar és Hobo alias Földes László (kéretik nem meglepődni, sokan nem is tudják a polgári nevét) épp 66. Ennyi még gombócból is sok hogy ennél a jellegzetes magyar mondásnál maradjak így a befejezés azok számára akik figyelemmel kísérték pályafutásukat nem is meglepő. Nem véletlenül emeltem ki magyarságunkat hiszen nincs még egy olyan zenekar akik ennyire befolyásolták volna zenei életünket mint ők. Tagjaik külön-külön és együttesen is meghatározó részei voltak a rendszerváltás előtti idők kulturális lazításának Ekkor lopakodott be hozzánk még szőnyeg alatt az átkos kapitalizmus vasfüggöny mögötti világának sokszínűsége és varázslatos világa és így derült ki mitől is olyan jó a tiltott gyümölcs. Ebben vállalt oroszlánrészt a Hobo Blues Band akik először Doors, Rolling Stones és Jimi Hendrix számokat játszottak majd egyre inkább a blues irányába mentek el. Első lemezük 1980-ban jelent meg, Középeurópai Hobo Blues néven és olyan számok voltak rajta mint a Ki vagyok én ?, a 3.20-as blues, a Középeurópai Hobo Blues II. Az akkor még létező szocializmus megengedő légkörében is a határokat feszegette ez az album mivel ilyen hangnemben és nyíltsággal senki más nem mert beszélni. Hatalmas siker volt és ezzel elindult elképesztő pályafutásuk is mely a mai napon ér véget.
Mindezen előzmények csak azért kellettek hogy helyére tudjuk tenni a zenekart mely a 90 es évek legendás felállásával lép most színpadra. Tátrai Tibor, Póka Egon gitár, Solti János dob, Hobo és Deák Bill Gyula ének. Nagy nevek és nagy ígéretek, lássuk mit sikerült belőle teljesíteni.
Közel tízezer ember érkezett a Sportarénába hogy megnézze ezt a nem mindennapi eseményt és még kimondani is jó hogy telt ház volt mert nem erre számítottam. Az is meglepett hogy a 40-es korosztály mellett rengeteg fiatal is volt akik nemcsak eljöttek hanem a dalokat és a szövegeket is ismerték. Lehet abban valami amit a küzdőtéren fél füllel hallottam valakitől, hogy ez a zene nem egy korosztálynak szól hanem életérzés, a blues kesergő világa időtálló és soha nem volt még olyan aktuális mint napjainkban.
Színpadképben nem volt semmi túlbonyolítva, egy hatalmas kivetítő hátul és két kisebb oldalt, meglepetést csak a rengeteg kamera okozott de az utólag kiadandó koncertvideóhoz szükség volt ezekre is. Hobo nem bonyolította túl a dolgot, mivel a mai napig rendszeresen szerepel ezért nem hiszem bármiféle lámpaláza lett volna. Bőrkabát, fekete-fehér csíkos ing, a védjeggyé vált hosszú loboncos haj és amint felért a színpadra már bele is kezdett az első számba. Nem egy-egy albumról szemezgettek, nem is lehetett volna hiszen a mint 20 lemez összes dalát lehetetlen lenne egy koncerten lejátszani ezért kizárólag a legjobb számokat hallhattuk. A teljesség igénye nélkül csak egy gyors felsorolás amitől minden blues hívő szeme elpárásodik: Hosszúlábú asszony, Oly sokáig voltunk lent, Középeurópai Hobo Blues, A hetedik, Gyere fel hozzám, Szabadíts Fel, Kőbánya Blues, Tiszta szívvel és még sorolhatnám sokáig. Minden ismert és számukra is fontos számot eljátszottak, nem mellékesen a mi örömünkre is. Szerencsére nem ültetett előadás volt, magamban reméltem is hogy ezt a hibát nem követik el, így a zsúfolásig megtelt küzdőtéren mindenkinek lehetősége volt rá hogy ugráljon, táncoljon vagy csak élvezze a zenét. A koncert közepén letelepedtek a színpad elejére és hangosítás nélkül, unplugged játszottak pár számot. Itt lehetett igazán érezni hogy a technikától megszabadítva mekkora zenészek. Tátrai Tiborra nem találok szavakat, bátran állítom idős kora ellenére még ugyanaz a tűz lobog benne mint régen. Becsukott szemmel semmilyen különbséget nem hallottam a régi és a mostani gitárjátéka között ami egészen hihetetlen és egyben annak egyértelmű jele is hogy vitathatatlanul ő Magyarország legjobb élő gitárosa. Póka Egon és Solti János játékára sem lehet panasz, ők is simán hozták mindazt amit kell és élvezet volt őket is hallgatni. Hobo folyamatosan színpadon van, hangja szépen kidolgozott és nagyon jó hallani, a rengeteg fellépés miatt nincs is ideje hogy berozsdásodjon a torka. Akit érdekel mit csinál még nézzen utána, a meglepődés garantált. Az idők szele egyedül Deák Bill Gyulát érte el, vagy a hangosítás volt nagyon elszúrva nála de végig tompán és élettelenül szólt, néha rossz volt hallgatni. Az összhatás szerencsére jó volt, az apróbb bakik nem csorbították az élményt.
Nem tudom mennyire volt partizánakció Hobo részéről hogy a Viharban születtem alatt bement a közönség közé de akkor nagyon hiányzott hogy se megvilágítva nem volt se egy kamera nem ment vele. A kivetítőkön csak a fejek kavalkádját láttuk a sötétben és hiába volt ez egy nagyon közvetlen dolog tőle semmit sem lehetett érzékelni belőle sokan azt sem tudták nincs a színpadon.
Mint minden jónak ennek is egyszer vége szakadt de azért a visszatapsolás után újra a reflektorok elé lépő zenekar két ráadás száma mindenki örömére kiegészült a Johhny B. Goode-al. Volt pár érdekes beszólása Hobonak, például a szponzorokat próbálta felsorolni de elfelejtette a nevüket de ez az esetlenség a jelleméhez tartozik és ez a bárki másnál furcsán hallatszó dolog neki még jól is állt.
Kimondhatjuk hogy vége, a Magyar zene egy korszaka zárult le azzal hogy a Hobo Blues Band többet nem játszik együtt. Sokan nőttek fel őket hallgatva, megtűrt zenekar voltak akik zászlóvivőként képviselték a rendszerrel való szembenállást. Meglepő módon mindezen nem fogott az idő vasfoga, mondanivalójuk ma is éppoly aktuális mint 20 vagy 30 éve.
Azannya értékelés:
Hobo Blues Band: 8/10
