Slayer és Megadeth, őrület hogy a rockzene eme két ikonja még mindig mekkora bulit tud tartani. Még mindig nem fogott rajtuk az idő, nem fogyott el a lendület, részletek alant.
Vááááááááááúúúúúúúúúúúúúúúú, híííííííííííííííííííííííí, jeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee nagyjából ez volt a teljes szókincsem az alatt a fél óra alatt míg hazaértem a koncertről és még így pár nappal később sem változott a véleményem.
Előzenekar nem lévén a Megadeth kezdett aki tavaly július 20.-án teltházas koncertet adott a Petőfi Csarnokban. Most sajnos nem volt telt ház, körülbelül nyolcezren lehettünk, az ülő részen szinte minden hely foglalt volt, a küzdőtéren viszont elég ritka volt a nézőszám. A képet azért árnyalja hogy a két együttes rajongótáborában szerintem kevés lehet az átfedés így előfordulhatott hogy aki az egyiken bent tombolt az a másikon kint sörözött. No de kezdődjön a Megadeth ne lopjam tovább az időt.
Setlistek fenn vannak a neten, lehet idevarázsolom a cikk végére, úgyhogy most csak szemezgetek. Trust első számnak, második az In My Darkest Hour és nekem itt már valami nagyon szúrta a fülem, mégpedig a hangzás. Teljesen olyan volt mintha a keverőpult egy előzenekarra lett volna beállítva hogy ne szóljon olyan szépen mint a főzenekar. Tompa, kásás hangok, csak a dob pufogását lehetett hallani de azt nagyon, Dave Mustaine valahol nagyon hátul és gyengén énekel. Leginkább abból tudom a színpadon van hogy nézem a száját, ezt valaki valahol nagyon benézte. Figyelem a keverőpultot, boldogan beszélgetnek, az egyik még ujságot is olvas, eszük ágában nincs hozzányúlni a gombokhoz. Ha ez nekik jó, gondolom magamban és (maradva úriemberes modoromnál) elméleti síkon maradva sercintek egy embereset a bal lábam mellé. Csak aztán térjenek észre mikor a Slayer jön mert nem állok jót magamért...
Dave különben emberesen kitesz magáért, nyűvi a gitárt ahogy csak bírja, majdnem minden szám után cserél, vigyorog, látszik rajta jól érzi magát. Chris Broderick kiáll a színpad szélére, onnan nézi a csápoló tömeget, szólózik nekünk, ünnepelteti magát. Hiba nincs, neki is jár a színötös. David Ellefson maradt hátra, rajta nem látok semmit, pókerarca van, szerintem ha leszakadna a tető szemrebbenés nélkül elnyomna pár bassz riffet aztán hátramenne inni egy sört. Tavaly is ilyen volt, idén is hozta ezt a formát, nem lehet elvárni tőle cirkuszi majomként ugráljon nekem is elég hogy pokoli jó gitáros.Shawn Drover maradt ki a doboknál, róla majd valaki más elmondja milyen volt, én még a feje búbját se láttam a hangzás miatt meg még az se tünt volna fel ha félidőben helyet cserél a portással. A Peace Sells után színpadias levonulás, aztán persze vissza és jött a hab a tortán. Egy extrém egyveleg három számukból, a Holy Wars... The Punishment Due / Mechanix lett ügyesen összekavarintva. Mivel saját termék mind, copirájtos jogok nem merülnek fel úgyhogy azt csinálnak amit akarnak. Ez néha visszafelé is üt de nekik sikerült igencsak kívánatossá varázsolni és megérdemelten kapták érte a hatalmas vastapsot. A tavalyi és ezt a koncertet összehasonlítva egyenlő pontszámot adnék mindkettőnek, viszont a hangzás miatt mégis azt kell mondanom a Pecsa hangmérnöke fényévekkel jobban dolgozott. Jó volt, a buli is ütött, ők is a maximumot adták csak hát nem sokat hallotunk belőle...
Következett a Slayer, az általam hosszú ideje imádott zenekar, sőt A ZENEKAR AKIT MINDENKÉPPEN LÁTNOM KELL. Így nagybetűkkel. Merthogy az ezelőtti koncertet valahogy lekéstem így ez kötelező jelleggel szerepelt a kívánság listámon. Kicsit féltem is, mindenki tudja érzékeny a lelkem így amikor bejelentették Jeff Hanneman nem tud eljönni hirtelen kimaradt egypár szívdobbanásom. Attól hogy nem toltak azonnal a műtőbe az mentett meg hogy a másik kedvencemtől a Cannibal Corpse-tól Pat O'Brian vállalta a beugrást és így nem került veszélybe a koncert.
Mi mással is kezdhettek volna mint a World Painted Blood-al és az első hangoknál leesett az állam. Az a vastag függöny ami mögül a Megadeth énekelt mintha eltünt volna, lehet valaki jól hátbaverte a hangtechnikust de itt most minden hangot külön és szépen lehetett hallani. Kell is ez nekik, ez igazi örömzene a javából és aki eddig azt hitte csak a templomban kell mosolygósan énekelni most nagyot csalódik. Tom Araya egyfolytában vigyorog mint valami tejbetök, mosolyog, arcokat vág, grimaszol, még akkor is amikor valami borzalmasról énekel. Ez volt az a pillanat mikor rájöttem már ők sem veszik komolyan magukat, ez kérem szépen egy jutalomkoncert, csak itt, csak most és csak nektek. A szövegre aki akar figyel, aki meg nem az középen villázhat a tömeggel, de ha a szélére áll és csak issza a sörét őket az sem zavarja.
Voltak ők már fenn is, lent is, kaptak hideget-meleget a sajtótól és a rajongóktól is úgyhogy ha kiállnak a színpadra és nekünk jó a kedvünk nekik is az lesz. Olyan mint egy vicces kikacsintás, Tom beleordítja a mikrofonba a vérfürdőket meg halálokat de közben olyan jóságos télapó arcot vág hogy egy pillanatig nem lehet komolyan venni. Már nincs miért erőlködni, köszönik szépen jól vannak és minden jót kívánnak nekünk is, a zene meg olyan amilyen. No nem azért mintha panasz lenne rá, tiszta erőből nyomják a thrast, Dave Lombardo úgy veri a dobokat hogy szerintem egy koncertnél többet nem bírnak a bőrök, Kerry King pedig csukott szemmel nyomja a bődületes szólókat. Ő egyébként ikonikus figurája a Slayernek, most is vagy öt kilónyi vasláncba van öltözve, a gondosan befont szakálla is leér a húrokig és a kopasz fején is szépen látszódnak a tetkók. Ha bárhol a zenekar nevét említik az összefonódik a látványával, annyira egyedi és különleges. Pat O'Brian diszkréten a háttérben marad csak a gitárját hallani, ő meghúzódik a színpad sarkában. Úriemberhez méltó viselkedés, ő itten csak egy cserejátékos és ezt érzékelteti is velünk. Kövezzetek meg de a gitárban én nem hallok különbséget közte és Jeff Hanneman között, most vagy ilyen szépen megtanulta a dalokat vagy ennyire jó gitáros nem tudom. Mindenesetre hatalmas a buli, olyanok ők mint egy ipari húsdaráló, nyomják a dalokat olyan erővel hogy úgy érzi az ember épp most szorítanak a fejéhez egy kibiztosított pisztolyt. Matematikailag azért elenyésző azok száma akiket így kellett kényszeríteni hogy eljöjjenek így a küzdőtér boldogan énekli az The Antichrist vagy a szintén legendás sláger, a Seasons in the Abyss refrénjét.
Apró szünet következik amikor fellélegezhetünk és boldogan várhatjuk hogy ujra visszajöjjenek a színpadra. Addig is ki lehet üvölteni magunkból az elmúlt másfél óra minden ránk rakódott súlyát, fütyülni meg tapsolni. Hogy kicsit a témánál maradjunk azért nem tudom megállni össze ne vonjam a szemöldököm, az egyik utolsó szám alatt valami nem normális a színpad felé hajította a sörös korsóját. Mint már említettem érzékeny lelkű vagyok és ha eltalálta volna a zenekart akkor biztosan elhelyezek néhány védjegyemmé vált balegyenest az illető arcberendezésére, kifejezvén ezzel az illem iránt érzett tiszteletem. Szerencsére a korsó nem jutott el odáig, az meg hogy az első sorban álló szlovák drukkerek mit kiabáltak nem érintett meg. Más rendbontás szerencsére nem volt, így amikor visszajöttek boldogan lehetett ugrálni a Raining Blood és az Angel of Death ritmusára.
Mintegy utóiratként megjegyzem hogy van összekötő kapocs a két zenekar között, Kerry King zenélt a Megadeth-ben is a korai években, 1984 körül. Mára azonban már minden gondot elfeledtek és ha nem is csapkodják egymás hátát az örömtől de úriemberek módjára kezelik a helyzetet.
Dave Mustaine folyamatosan változó formációját, a Megadeth-et már ismertem így nem volt meglepő hogy simán hozták a tőlük megszokott magas színvonalat. Ismét egy emlékezetes buli mely képes volt örömteli könnyeket csalni a rajongók szeme sarkába és öregbíteni a zenekar hírnevét.
A Slayer is képes volt sutba dobni mindazokat az előítéleteket melyek azt sugallták hogy egy több mint 30 éve fennálló zenekar már csak halovány mása régi fényének. Nem csak megkopva nincs a régi dicsőség de sokkal agresszívabban és erőteljesebben képesek mindazt előadni ami híressé tette őket, olyan lendülettel amitől szem-száj eláll.
Azannya értékelés:
Megadeth: 8/10
Slayer: 10/10
Megadeth setlist:
Trust
In My Darkest Hour
Hangar 18
Wake Up Dead
Poison Was the Cure
1,320'
Sweating Bullets
She-Wolf
Head Crusher
A Tout Le Monde
Symphony of Destruction
Peace Sells
Ráadás:
Holy Wars... The Punishment Due / Mechanix
Slayer setlist:
World Painted Blood
Hate Worldwide
War Ensemble
Postmortem
Temptation
Dead Skin Mask
Silent Scream
The Antichrist
Americon
Payback
Seasons in the Abyss
Snuff
Ráadás:
South of Heaven
Raining Blood
Black Magic
Angel of Death
