Vendégszerzőnk Vitzus tollából következik egy fergeteges FEZEN beszámoló, olvassátok szeretettel.
Már hónapokkal ezelőtt tudtam, hogy az idei FEZEN szombati napja bizony kihagyhatatlan lesz - és milyen igazam lett! Életem egyik legjobb koncertjén vehettem részt, a Rhapsody of Fire jóvoltából. Már délután megérkeztem a fesztiválra, hogy láthassam a Depresszióékat.
Itt egy link Vitzus oldalára ahol még egy csomó videót is megnézhettek: koncertbeszamolok.blog.hu/2011/08/08/fezen_2011_beszamolo
Igaz, hogy úgy ötödszörre látom őket, és matinéidőben játszottak, de kitűnő bemelegítés volt. Ismét volt wall of death, és "mindenkiugrik"-os játék, plusz még közönségénekeltetés is, így elmondható, hogy a Depresszió koncertek igazi közösségi élmények:)
Közben megkezdődött a Rhapsody of Fire dedikálása, ahol is kezet foghattam a számomra világ második legjobb zeneszerzőjével, Luca Turillival, és még egy közös kép is készült. Ezután vissza mentem magamnak helyet foglalni, ahogy azt illik - első sor legközép.
A koncertet késve kezdték, sokunkat igen felcsigáztak, bár a tömeg egész türelmes volt, a ,,Rhapsody" - kántálások nem voltak túl hosszú életűek. Aztán lekapcsolódtak a fények, megindult a Dar-Kunor, és mindenkit (legalábbis az első sorokban állókat) beszippantott a Rhapsody of Fire mesés világa, és több, mint egy órán át nem is volt megállás.
Jött a slágerparádé, a jobbnál jobb csápolós, headbangelős és ugrálós számok, majd az olasz nyelvű Lamento Eroico c. ballada, amin megcsodálhattuk Fabio Leone operaénekesi képességeit. Fabio közönségénekeltett, jó szokásához híven, és úgy tűnt, a többi sráccal egyetemben, nagyon élvezi a koncertet, a közönségénekeltetést megejtette mégegyszer, úgy tetszett neki, elégedettek voltak a magyar közönséggel.
Természetesen mi is nagyon elégedettek voltunk velük (habár a koncert rövid volt, és volt benne egy túlontúl hosszú dobszóló és egy basszusgitárszóló is), nem véletlenül voltunk hangosak - végtére is, több, mint 5 éve (nem tudom pontosan, bocsánat) nem jártak már Magyarországon.
Remélem, ezután a kellemes élményük után gyakrabban felénk néznek majd! Az első sorokban igazán megnőtt a hangulat, egy emberként dúdoltuk a dallamokat, énekeltük a refréneket, kibáltuk a kiabálós részeket, és ráztuk a fejünket.
A végén, amikor már az Emerald Sword is lement, a Sea of Fate-t lenyomták playbackről outroként, és a srácok feljöttek még egyszer meghajolni, és levonulás előtt még egy percre megálltak, gitárjukat a magasba emelve, egyfajta lezárásként és tisztelgésként - igazán megható pillanat volt, remélem valaki készített róla fényképet.
Ezután még megnéztük a Quimby koncertjét is, ami Kiss Tibi szerint minden idők legrosszabb koncertje volt - én nem vagyok annyira otthon Quimby téren, csak azt tudom, hogy nagyon sok ismeretlen, és túlontúl lassú szám volt (csak a végére nyomtak be egy slágerparádét, Magam Adommal, Sehol se találakkal), és hogy Tibi irónikus megjegyzéseket tett ,,a metálosok"-ra, amivel nálam kicsit leírta magát...
Ez a 3 koncert szinte tökéletessé tette az estét (habár semmi relikviát nem sikerült szereznem), de el kell mondani, hogy most a két magyar zenekar eltörpült a Rhapsody of Fire álomszerű, lélegzetelállító, és hadd ne fokozzam koncertje mellett.
