Weedeater + Zoroaster: Két kemény legények
Nadír kísérleti projekt indulás, az Our Existence Is Punishment (egy darabig) utolsó koncertjét hallhattuk, ezután a főzenekar kerül újra előtérbe. Hogy mit is fognak csinálni amiért visszatérnek a gyökerekhez maradjon titok, én már tudom de hétpecsétes death metal lakat lóg a számon így tőlem nem tudjátok meg. Rövid előzetes bemutatás: tömeg éppen hogy, de a Tündérgyár max. befogadó képessége valahol 50 fönél van így a szellős látogatószám ennél lényegesen kevesebbet jelent. Nem is baj ez, ide nem kell tízezer ember hogy együtt tomboljon, ez sokkal bensőségesebb találkahelye a budapesti undergroundnak. Korsó sör a kézben, boldog mosollyal álldogálás, nézelődés. Nálam egy pohár sör volt az is hitelbe, hónap vége van ne feledjük ilyenkor csak a burzsujok engedhetik meg a fényűzést maguknak.
Tauszik Viktor hercig kis fekete kalpagjában felpattan a színpadra és kezdődik a show. Leírom a setlistet de a mai napról több ilyet nem vagyok hajlandó idekörmölni, szóval: The Death Instinct, Knowledge is Replaced, Phantom Age, Big Wide Blue Sky, O.E.I.P., Shallow Graves, Morning Ground. Na és mostantól kezdve aki nem volt ot az lemarad arról melyik együttes milyen számokat játszott, képzelje el a lehető legjobb összeállítást és mártson mérgezett tőrt a szívébe hogy lusta volt eljönni.
Szóval ott tartottam hogy Viktor nyomta a bulit, a közönség meg vette a lapot. A kísérleti projekteknek én mindig is híve voltam mert segít jobban megismerni a zenekar képességeit és nem mellesleg sok jó zenét is köszönhetünk az ilyen mellékvágányoknak. Kár a rövid időért, ilyenkor mindig ez a szűk keresztmetszet de persze örülünk egyáltalán itt lehettek.
Itt egy link a Nadír Dűrer kertbeli koncertjéről mely még tavaly novemberben volt és a Black Breath előtt léptek fel:
http://azannya.blog.hu/2010/11/13/black_breath
Apró szünet, átszerelés, örömködés a haveroknak, újabb sörök betáblázása aztán már ott is a Haw a deszkákon. Február 20.-án már láttam őket ugyanitt, akkor a Black (nem Breath, hanem) Tusk előtt melegítettek be, link itt az akkori mondandómhoz:
http://azannya.blog.hu/2011/02/20/black_tusk_koncertbeszamolo
Komolyan mondom ha megöregszem akkora ász leszek hogy csak linkekben fogok beszélni mert akkorra már mindent elmondtam amit csak tudtam. Azért most is megpróbálom érzékeltetni a koncertet. Makó Dávid még mindig tele van energiával (és milyen jóképű... súgta mögöttem egy csinos lány a másiknak áhítatos hangon) a közönség pedig a Haw baráti kör minden tagját felvonultatta. Persze mindig vannak újak és ez roppant öröm mindenkinek, főleg akkor ha nem ugyanazt a műsort nyomják le mindig. Változás itt is történt, a hangulatot az All Good, All Fine számmal dobták fel. Aki nem ismeri (él ilyen a földön egyáltalán?) az most azonnal szaladjon el egy internet mezőhöz és csapolja meg a myspace nevű kincslelőhelyet, aki lusta annak itt a link: http://www.myspace.com/hawtheband
Szóval egy jó kis bendzsós, örömködős dal, lehet rá boldogan bólogatni, van ritmusa meg dallamszerkezete meg ilyenek de a mai napon nem vagyok olyan komoly hangulatban hogy ilyen részletekbe belemenjek. Elég annyi hallgassátok meg, nem fogjátok megbánni.
Továbblépünk és a szemünk sugárát rávetjük a Zoroaster-re mely most foglalta el helyét a világot jelentő deszkákon. Persze vidámodunk mi is de az ő lelkiállapotuk valamivel lazábbnak tűnik és a gyanú itt már belefészkeli magát minden szőrös fejbe, hogy az állapotukon igazítottak már egy kis kedélyjavító folyadékkal. Füstölnivalóra nem is gondolok, azt nálunk tiltja a törvény és bár nyilvánvaló nem vetik meg az ilyesmit de ez most szóba sem jöhet. Kezdődik a buli, belecsapnak a húrokba/bőrökbe és láss csodát, Brent Anderson basszeros egyből átváltozik üvöltő dervisbe, vagy még inkább forgóba. Egész koncert alatt azt néztem le ne verjen valamit, olyan ugrálást rendezett azon a fél négyzetméteren ami neki jutott. Hogy még kisebb legyen a színpad nem a szokásos két gitár elöl, hátul a dob elrendezést követték hanem elöl, a színpad elején voltak mindhárman összezsúfolva. Ha nekik ez jó én sem bánom, legalább Dan Scanlan dobos munkáját is látom néha. Püfölte is a bőröket ezerrel, az első sorban álltam és néha akkorát lökött rajtam a levegő ami a lábdobból kijött hogy libegett a kabát rajtam. A Matador album nótáit játszották, erővel, lendületesen és izomból. Doomos lassulásokkal, a sludge legszebb hagyományaihoz híven, nekem nagyon bejött amit csináltak. Ahogy körbenéztem a teremben már egy gyufát sem lehetett leejteni, az jó jel mert igaz hogy párszor jártak nálunk de ez annak is a jele hogy a hazai rajongótábor lassan kiépül.
Következett az akit a legjobban vártunk, a Weedeater, az est sztárcsapata. Érezhették ők is mekkora a nyomás rajtuk és idejük is volt a Zoroaster fellépése alatt így enyhítendő a rájuk nehezedő pszihikai terhet elég erősen a pohár fenekére néztek. Lehet ezt még túl udvariasan is mondtam de egy olyan mondatnak erősen negatív felhangjai lennének ha ideírnám hogy úgy be voltak rúgva mint az albán szamár. A csapat vezetője 'Dixie' Dave Collins ebben is élenjárt úgyhogy mikor a mikrofonpróbát tartotta egyszerűen letekerte azt az állványról majd beleröfögött. Hát ez is jól kezdődik, mondhatná Juliska néni Máriababosdról de itt és most nem galamblelkű apácaszökevények töltötték meg a nézőteret hanem kemény metal hívők. Mindannyian tudjuk egy zenésznek joga (sőt kötelessége) minél züllöttebben élni így ez ennek a szakmának nem megtűrt árnyoldala hanem büszkén viselt érdeme. Ők pedig az ezen koncerten nyújtott szereplésük után megkapták a Grammy díjat, az Oscar-t, az Arany Málnát és minden elérhető trófeát. Pár szóval maradva a zenénél, abban nem lehetett hibát találni. Volt pár melléütés, hibás akkordfogás és hasonlók de ezek adják az élő fellépés varázsát és így látszik nem egy mp3-ról nyomatják a muzsikát. Dixie Dave néha eltévedt, volt hogy az oszlopnak játszott teljes átéléssel, máskor fejjel a hátsó hangfalakra támaszkodott és libegő hajjal nyomatta a riffeket. Az öltözékére sem lehetett panasz, néhány helyen el volt szakadva ( hölgyek kedvéért: igen OTT volt elszakadva a lába között) , bele is feküdhetett valami akkumlátorsav szerű dologba ami még gusztusosabbá tette valamint szerintem az utolsó keresztes hadjárat idején lehetett kimosva.
Stílusban is nagyon kemény volt, percekig fennakadt szemmel zombult egy helyben és szerintem csak azokra a pillanatokra tért magához amikor megkereste az oszlop mögött eldugott Jack Daniels whisky-t. Zenei teljesítményét segítette a back stage mellett felsorakozott Zoroaster brigád akik örömtől csillogó szemekkel adogatták neki a pálinkás poharakat és a söröket. Nem is volt rest, pusztította boldogan ezeket és én azt gondolom a mai este az agyi szürkeállományának közel felét sikerült elpusztítania. Szóval jó volt a koncert, abszolút értelemben telt ház volt (persze a megengedett kereteken belül, lásd West Balkán), zúzott a mocskos sludge metal, két erőteljes banda nyomatta teljes hangerőn a mocsárszagot.
A Zoroaster sem kezdő a szakmában de amit ma este a Weedeater mutatott az a sludge legalja, mégpedig a szó legjobb értelmében. Közönségesen mocsárszagú gitárok, agyműtéttel felérő dobok és mellé hollókárogást megszégyenítő vad károgás. Sörszag, whiskey és jó zene, ez a legjobb dolog ami csak az emberrel történhet húsvét hétfőjének éjszakáján.
Azannya értékelés:
OEIP: 7/10
HAW: 7/10
Zoroaster: 8/10
Weedeater: 9/10
