Szokatlanul kemény hideg és ropogósra fagyott hó fogadta a péntek esti lazulni vágyókat a Diesel Klub előtt ahol az amerikai WASP koncertje került megrendezésre. Már-már azt hittem rajtam kívül csak egy maroknyian kíváncsiak rájuk de a fentebb említett okok miatt mindenki közvetlenül nyitás után esett be és szerencsére telt házas jó hangulatú bulit sikerült összehozniuk.
Huszonnyolc éve zenélnek együtt és ez még gombócból is sok ezért egyáltalán nem meglepő hogy voltak kevésbé sikeres időszakaik is de a legutolsó lemezük, a 2009-es Babylon nemcsak méltó volt régi hírnevükhöz hanem egy szinttel még feljebb is rakta a képzeletbeli lécet. Glam-metálból indultak ennek tudhatók be a látványos külsőségek, kicsit emlékeztetett is a KISS koncertre, de az utóbbi években zenéjükben egyre több a heavy metálos beütés.
Blackie Lawless 54 évesen is feltupírozott hajjal és vastagon kisminkelt szemöldökkel énekel a mikrofonba, az eltelt idő egyetlen jele hogy talán kicsit kevesebbet kommunikál velük és többet nézi saját magát a két hátsó kivetítőn. Mindez azonban nem sokat von le a koncert hangulatából, a közönség nemcsak együtt énekli vele a számokat amikor hagy egy hosszabb szünetet is és csak gitározik akkor mi éneklünk helyette. Panasz nem lehet semmire, az On Your Knees-el kezdtek melyet nemsokára követtek az új album számai a Crazy és a Live To Die Another Day. Mind jól szólt, talán egy kicsit hangosabban is mint kellett volna, még a büfében is ütemre rázkódtak a söröspoharak. Persze volt Love Machine és nincs igazi WASP koncert a legelső és őket híressé tevő I Wanna Be Somebody nélkül mely itt is elhangzott.
A külsőségeken túl érdemes a szövegre is figyelni, némelyik igen kemény kritikát fogalmaz meg a társadalom felé de ha csak szórakozni akarok már maga a zene is elkábít. A viszonylag új tagnak számító Mike Dupke dobos remekül szerepelt hátul, engem talán az ő játéka nyűgözött le a legjobban ami nem azt jelenti a többiek nem dobtak be mindent amijük csak volt. Mike Duda őrülten pörgött a basszgitárral és szórta a tömegbe a pengetőket, Doug Blair pedig számonként cserélgette a gitárját. A legjobb részek azok voltak amikor sötét volt a színpadon és csak a gitárja világított vagy amikor a rászerelt körfűrészt pörgette. Volt egy hosszú szólója is amit tökéletesen lejátszott, szerintem ha hajnalban felkeltenénk egy mámoros éjszaka után akkor is gond nélkül menne neki. Mindössze nyolc számot játszottak csak plusz két ráadást de egyáltalán nem volt hiányérzetem. A záró Blind in Texas pörgős-zúzósan adott egy kellemes szájízt a koncertnek és kifele menet sem hallottam senkitől egyetlen rossz szót sem.
Majdnem el is felejtettem volt előzenekar is, a braziliából jött Shadowside: Egyetlen gond volt csak velük, az énekesi posztot betöltő igencsak csinos és jóravaló fehérnép tisztán kiénekelni egyetlen hangot sem tudott. Namost így színpadra állni nézők elé igen nagy bátorságot kíván aminek nem volt híján de inkább csak néztük volna mint hallgatjuk.
A WASP utolsó lemeze hozza azt a színvonalat ami fénykorukat jellemezte így egy minden ízében profi és jó hangulatú koncertet hallhattunk tőlük a Diesel Klubban. Az utóbbi időben minden évben ellátogattak hozzánk így aki most lemaradt róluk az jövőre feltétlenül pótolja ezt a hiányosságot, biztosíthatom hogy nem bánja meg.
Azannya értékelés:
Shadowside: 2/10
WASP: 8/10
Setlist:
On Your Knees
The Real Me
L.O.V.E. Machine
Crazy
Live to Die Another Day
Wild Child
The Idol
I Wanna Be Somebody
Ráadás:
Heaven's Hung in Black
Blind In Texas
