Most vettem észre a tavalyi Metalfestről írtakat még nem is posztoltam ide. Nosza gyorsan pótolom a hiányosságokat, főleg hogy a Sonata Arctica most jön újra hozzánk
Metalfest Open Air 2010: Nyakig érő sárfesztivál.
2010 a fesztiválok éve lesz és az első nagyobb megmozdulás a HammerWorld által szervezett Metalfest Open Air Hungary mely a csillebérci volt úttörőtáborban kerül megrendezésre. Több mint 80 zenekari fellépővel és (eredetileg) 3 helyszínnel készültek hogy a metál zene hazai híveit egy hétvégére a menyországba juttassák. Az időjárás sajnos közbeszólt mégpedig jó alaposan, legalábbis az első napon. Szerencsére a szervezők is inkább biztosra metek ezért a Hammerworld Stage névre keresztelt nagyszinpadot egy hatalmas Petőfi Csarnok méretű és befogadóképességű sátorban tartották meg, a két kisebb szinpadot pedig összevonták és egy Rock Csarnok névre hallgató épületben tartották meg. Mindez elsőre jól is hangzik csak ott a gond, hogy az eső olyan intenzitással esett ami pillanatokon belül sártócsává változtatta a csillebérci erdő útjait és szabad földterületeit és ettől a pillanattól fogva olyanok voltunk mint a kismalacok a karámban. Csak dagasztottuk a sarat, próbáltunk nem elesni és kitartó cuppogással haladi nagyjából abba az irányba ahova el akartunk jutni. Közös ismertetőjegyünk a derékig saras nadrág és a felismerhetetlen sárkolonccá vált lábbeli lett. Ennek ellenére elkeseredett résztvevővel nem találkoztam, mindenkinek boldog vigyor világított a képén aminek sejtésem szerint az olcsó és sok helyen kapható csapolt sör lehetett az oka.
Még egy apróság az elején aztán igérem a zenéké lesz a továbbiakban a főszerep. Szerettem volna mindkét helyszinre eljutni mert volt olyan hazai együttes kire kíváncsi voltam de a bő 15 perces (oda-vissza az már 30 perc) séta és a Rock Csarnok lehetetlen megközelítése gyorsan elvette a kedvem. Kicsit több útbaigazító táblával, kicsit jobban felvilágosított biztonsági emberekkel lehet ezt egyszerűbben is meg lehetett volna oldani.
Nos akkor térjünk is rá a lényegre, lássuk végre a zenét.
Kereken 5 órára értem oda pont amikor az egyik kedvencem a 21 éve már fennálló és botrányok sorozatával hírhedté vált Deicide lépett fel a szinpadra. Mint tudjuk voltak jobb és rosszabb lemezeik de a legutolsó 2008-as Till Death Do Us Part a kora éveket idéző mérgezően halálos death metál. Glenn Benton énekét nagyon bírom, a banda is hozta a megfelelő szintet így teljesen elégedett voltam a 45 perces koncert végén. Ahogy elnéztem a többieket mindenkinek bejött a produkció.
A következő a szintén amerikai Nevermore volt akik szintén régi motorosok mert 1991-ben alakultak de dallamosabb metél zenét játszanak mint a Deicide ennél fogva érdekes választás volt utánuk tenni. Sokan fanyalogtak is rájuk emiatt és teljesen igazuk is volt, mint ahogy pálinka után sem iszunk sört így itt is illene a keményebb zenéket a dallamosabbak mögé sorolni. Hangzásban nem voltak egyébként rosszak csak még nem állt át rájuk a fülünk. Nem tudták kifutni magukat pedig mindent megtettek ennek érdekében, talán egy önálló koncerten jobban bele lehetett volna merülni a zenéjükbe.
Szünet után következett a svéd gótikus metált játszó Deathstars és ezen tény sokkolóan érte az egyszerűbb lelkületűbb koncertlátogatókat. Tény hogy a zenekar tagjai már megjelenésükben is különlegesek, ruhájuk megszólalásig hasonló a második világháborús német tisztekéhez, énekesüknek Andreas Berghnek ehhez passzoló sapkája is van azonban a képet erősen árnyalja vörös rúzzsal kifestett szájuk, a fehér sminkjük és a kihívó csípőmozgásuk mely mindenki számára nyilvánvalóvá teszi hogy bizony ők a fiúkat kedvelik. Akit mindez elriasztott volna annak elárulom hogy az első nap legjobb koncertje volt az a majdnem egy óra míg ők a szinpadon álltak. Hatalmas bulit csaptak és pár szám alatt a tőlük kicsit idegenkedő közöséget egycsapásra maguk mellé állították. Óriási tombolás volt, ugrálás meg fejrázás ami azt jelzi hogy a 2009-es Night Electric Night című albumuk számaiból összeállított zenei anyagra vevő a közönség. Nehéz is elfelejteni őket annyira egyediek voltak így bátran merem ajánlani azoknak akik nem voltak ott hogy a következő magyarországi koncerten nézze meg őket.
Következett az amerikai Lamb of God akik mocskosul jó zenét játszottak, szerintem ha ők a zárózenekar már akkor is tökéletes napot kaptunk. Szerencsére kledvenc számommal az In Your Words-el kezdtek majd a Set to Fail jött amit szintén szeretek így hamar sikerült rájuk hangolódnom. A 2009-es Wrath album egyébként is szerintem az egyik legjobb a 11 év alatt megjelent 6 album közül így roppant örömmel töltött el élőben hallhatom őket. Sorban a Walk with me majd a Something to die for következett majd ismét pár szám a Wrath-ról. Hatalmas tombolás volt Randy Blythe egy pillanatra sem állt meg a szinpadon alig lehetett követni merre jár, csak a hangja mutatta ott van valahol. Rengeteg energiával borzasztóan ütősen játszottak, látszott tiszta erőből nyomják a zenét nem spórolnak az erővel. Ahol ennyi feszültség van a levegőben ott ez hamar átragad a közönségre, rengetegen rázták a fejüket és ugráltak. Jó volt nagyon, kell az ilyen energiabomba hogy felrázza a népet.
Ezek után következett a záróprogram a Sonata Arctica-val akinek ezek után roppant nehéz dolga volt. Legújabb lemezükről a The Days of Grays-ről kezdtek a Flag in the Ground-al ami egy szép dallamos kezdés de már itt lelövöm a poént. Szerintem nagyon rossz ötlet volt hogy a Lamb of God után léptek fel. Más a stílusuk, más közönséghez is szólnak. Az hogy én kedvelem mindkettőjüket az egy dolog de egymás után még nekem is sok volt hallgatni őket. Kellett volna pár kisebb együttes közéjük vagy legalább más napon játszhattak volna. Ezen kívül Tony Kakko és csapata nem is volt csúcsformában, enerváltan játszottak úgy éreztem le akarják nyomni a kötelezőt aztán menni aludni. Hiányzott belőlük a lendület, az a mindent felemésztő láng ami az előző együttesek némelyikében megvolt. Ennek ellenére hozták a kötelezőt, a 14 éves rutin meghozta a magáét, felálltak a szinpadra és lenyomták a műsort. Tavaly már láttam őket a Petőfi Csarnokban és elmondhatom hogy a két koncert ég és föld volt pedig ott Kakko úgy énekelt hogy fájt a torka. Szóval sajnálom de azt kell mondjam csalódás volt, persze aki miattuk ment ki annak ez keserű pirula de ez az igazság. Ezen kívül a hangosítást is sikerült oly mértékben elrontani hogy szinte semmit nem lehetett hallani a tompán puffogó dobon kívül. Az ének csak nyomokban volt hallható, a szintetizátorról csak azért tudtam van mert láttam és a gitárok hangja is valahol elveszett a húrok és a keverőpult közötti kábelrengetegben.
Még egy rövid összegzés a technikáról mert kikivánkozik belőlem. Néha zseniális volt a hangzás (Deathstars, Lamb of God) néha pedig olyan borzalmas hogy semmit nem lehetett hallani (Sonata Arctica). A világítás katasztrófális volt, középre lőtték be a lámpákat így a széleken álló gitárosok vagy a szinpad elejére kijövő énekes egyáltalán nem is látszott a sötétben úgyhogy csak sejteni lehetett ott van.
A szervezés sem állt a magas fokon mert néha azt sem tudták merre kell menni ha valamit kerestem vagy hogy hol is van ahova igyekszem. Az eső meg szinte egyfolytában szakadt úgyhogy még a fülem is sáros volt mikor hazajöttem, a be igért buszjáratról azt sem lehetett tudni honnan indul...
Ennek ellenére hatalmas buli volt amit a fellépő zenekarok miatt még sokáig emlegetni fogunk és ne felejtsük ez még csak az első nap volt a 3 napos buliból.
