Az est dupla meglepetése a Sodom volt. Először mikor kijött a színpadra két hosszúhajú, elhanyagolt ötvenes, másodszor mikor elkezdtek zenélni. Kicsit filozófálok is de nem kell megijedni, hamar át lehet ugrani azt a pár mondatot.

A magyar Keeper Of Dreams kezdte az estét és ez meg is alapozta a jó hangulatot. Fiatalok, energikusak és nagyon hamar be tudták melegíteni a közönséget. Érdemes megemlíteni őket név szerint, csupa tehetséges zenész: Kiss Márton - gitár, ének, Korb Tamás – basszusgitár, Szabó Dániel – gitár. Ezen az estén a Pécsett játszó  Maczák Márk-ot Jankai Valentin a Blind Myself dobosa helyettesítette  a doboknál, köszönöm neki a kiegészítést. Márton kérdezte is hányan hallottak róluk de annak ellenére hogy a zenéjük nagyon jó, kevesen emelték fel a kezüket. Mikor hazaértem nem bírtam tovább, rájuk kerestem a neten és akkor derült ki hogy mintha illegalitásban lennének, semmilyen infó nem található róluk. 2011-et írunk, ezt a vonalat is erősíteni kéne, a jó számok önmagukban már nem elegek. Mindenesetre részemről egy határozott igent kaptak a jövőre nézve bár erősen érződött rajtuk hogy kezdők. Zenélni tudnak ez vitán felüli, Jankai Valentin nagyon jól kezelte a dobokat és Daninak is voltak gyönyörű gitárszólói de még nem csiszolódtak össze a számok úgy hogy élvezhetőek legyenek. Hogy a dalokról is legyen szó, a 2009-es Taste Smashed To Pieces-ról jó pár számot játszottak, köztük a leghíresebbet a Synesthesia-t is.

A Die Hard következett akik életkorukat tekintve szintén szemtelenül fiatalok, bár ők nem hazánk fiai hanem a hideg Svédországból érkeztek amely hely a rengeteg onnét származó metal bandáról is nevezetes. Ők is azok közé tartoznak akik nagyon profik, tökéletesen kezelik hangszereiket, és kinézetre is rémisztőek, Harry, Hasse és Simon úgy néznek ki mint az élőhalottak. Alap dolog egy thrash-metal bandánál mindez, sőt a tetőtől-talpig tetkók is kellenek de amit én hiányoltam az előadásból az a lendület. Tökéletesen előadott tisztességes iparosmunkát kaptunk, minden kellék és látvány a helyén volt de ennek ellenére nem hagyott bennem különösebb nyomot. A Fed to the Lions nevű számuk volt az ami kicsit megpiszkálta a hallásküszöböm, ennek meghallgatását ajánlom mindenkinek.

Következzen a Sodom akik a címben is említett meglepetést okozták. Angelripper (ének, gitár) Bernemann(gitár) és Makka alias Markus Freiwald az új dobos érkezett el hozzánk hogy a 30 éve fennálló zenekar életművét bemutassák.

Először is azzal kezdték hogy fülig ért a szájuk, állandóan vigyorogtak ami úgy 50 körül elég szokatlan, főleg hogy egy ikonikus thrash/death metal zenekarról van szó. Az este nem egy albumról szólt (bár az In War and Pieces tavalyi kiadás), Angelripper minden szám előtt elmondta mikor adták ki és volt olyan is pár mondatos kis történetet mesélt róla. Hiába az elhanyagolt alkoholista külső, a hosszú borosták és a leharcolt kinézet, minderre csak addig figyeltünk amíg meg nem szólaltak az első akkordok. Mert zenélni tudnak még mindig és nem is akármilyen színvonalon. A koncert ezen pontján gondolkoztam el azon hogy vajon miért nincs évek (évtizedek) óta egy igazán jó zenekar akár világszinten is akinek zenéjét és zenei tudását vitán felül mindenki elismeri. Ezen gondolat apropóját inspirálta a szünetekben hallható ACDC és Iron Maiden akik még mind a mai napig aktívak, szeretik őket és telt házas koncertet adnak bárhova mennek. Ebbe a sorba tartozik bele a Sodom is, őket is hatalmas éljenzés és telt ház fogadta nálunk. A szerintem miértről egy mondat aztán kanyarodunk is vissza a koncerthez. Egyszerűen van bennük valami amit nem lehet néven nevezni de ez az a fentebb említett 1% amitől a nagyon jó kiváló és felejthetetlen lesz, ez emeli ki őket a közepes bandák fölé és emiatt őrülünk meg még mindig tőlük.

Vissza a koncerthez ahogy ígértem, azt hiszem az Agent Orange vagy a Nuclear Winter élő előadása minden igaz metalrajongó kívánságlistáján rajta szerepel és most hogy hallottam nemhogy kihúznám róla hanem még egyszer vágyom rá. Egy pillanatig nem vették magukat komolyan, Angelripper látványosan szétgombolta a kabátját majd pár szám után le is vetette, esküszöm még kacsintott is a közönségre mikor a sörhasát kinyomta. Elvileg pedig komoly témákról volt szó, ha beleolvasunk a dalokba szövegeibe nem túl vidám dolgokat találunk de mégis olyan haveri buli volt az egész. A szünetekben pacsihegyek, vízosztás és persze hosszas „Sodom, Sodom” kiabálás. Volt hogy percekig csak álltak a színpadon és élvezték a dicsőséget, jutalomjátékként fogva fel a mai estét. Bernemann többször kijött a színpad szélére és úgy gitározott hogy behajolt a közönség közé., sőt még arra is volt ideje hogy két pengetés között megtapsoltasson minket. Folyamatosan mozogtak bár nagy ugrálásra nem kell számítani de a színpad két széle között lefutották a maguk kilómétereit. Fényekről meg világításról felesleges a Dieselben beszélni bár most valami csoda folytán párszor sikerült egészen épkézláb színpadképet összehozni. Természetesen volt ráadás is és a koncert végén az volt az érzésem hogy nem csak nekünk hanem nekik is megtiszteltetés itt lehettek.

Setlist:

In War And Pieces

Sodomy And Lust

M-16

Outbreak Of Evil

The Saw Is The Law

Nuclear Winter

Proselytism Real

The Art Of Killing Poetry

Eat Me

City Of God

The Vice Of Killing

Blasphemer

Agent Orange

Ausgebombt

Napalm In The Morning

ráadás:

Remember The Fallen

Bombenhagel

A Sodom jött látott és győzött, 30 év utáni jutalomjátéka egyszerűen elképesztő volt. Fantasztikus gitárjáték, feszes dobritmusok és elrévedés a régi számok hallatán melyek még ma is úgy szólnak hogy az ember nem vágyik másra csak teli torokból üvölthesse a refrént. Így kell, így érdemes zenélni, másképp hozzáfogni sem érdemes.