Egy napra elfoglalta az orosz Alexandrov énekegyüttes a Sportaréna színpadát és az erős kezdés után huszáros rohammal vívta ki a győzelmet a hajrában. Rosszra mégsem kell gondolnunk mert a múltat meghazudtolva most kérésre érkeztek és mi fizettünk érte halljuk őket.

Sokat gondolkoztam rajta vajon mennyien leszünk, ki is az aki egy ilyen koncertre elmegy. Hazánkban elég erős a politika és most éppen az számít menőnek aki mindet utál ami csak baloldali vagy orosz. Azt gondolom a zenének ehhez semmi köze és mikor megérkeztem örömmel láttam hogy telt ház lesz. Jólesik leírni ezt mikor például a KISS koncertjére alig hatezren voltak kíváncsiak most pedig majdnem tízezren jöttek el ! Azt gondolom egyrészt a világhír miatt hiszen ők voltak azok akik még Vatikánban is zenéltek vagy első oroszként léphettek be hivatalosan a brüsszeli NATO székházba de ezen túl nem lebecsülendő maga az élmény sem amit tőlük kaptunk.

Nem hallgatom el azonban azt a tényt sem hogy a látogatók zöme 60 feletti volt és a korhatár lefele a negyvenesekig terjedt. Jó volt nézni mikor újra gyereknek érezték magukat és csillogó szemekkel boldogan tapsoltak a zenére.

Pontos kezdés volt szinte katonás hogy a helyzet adta magas labdát leüssem, pontban fél nyolckor felvonultak a zenészek a színpadra. Kétoldalt két kivetítő, a hátuk mögött egy hatalmas zászló rajta a felirat: Alexandrovci, The Alexandrov Red Army Chorus és természetesen a hatalmas vörös csillag sem hiányzott róla de most a sarló és kalapács helyett lanttal a közepén. Nem volt hát túldíszítve semmi de nem is volt rá szükség mert a hangsúly a délceg katonaifjakon és sudár katonalánykákon volt akik természetesen frissen vasalt egyenruhában feszítettek. Megfigyelhető volt hogy a kor előrehaladtával egyre több érdemrend feszült a mellükön de ez természetes is mivel minden előadás felfogható egy-egy csatának így egy 50 éves zenész egész hadjáratra valót megnyert már.

Előadásuk mindig is híres volt arról hogy sosem egy előregyártott konzervkoncertet adnak hanem figyelnek az adott ország jellegzetességeire is ezért bár meglepő volt de akkor megható is mikor díszlépésben behozták a magyar és orosz zászlót, a színpad oldalára helyezték majd tisztelegtek neki. Az első rész a háborúról szólt, katonai indulókat hallottunk és ehhez a kivetítőkön tankok vonultak, ágyúkkal lőttek és ezernyien rohamoztak. Megvan ezeknek a daloknak is a maguk bája, fellelkesítik az embert, gyorsabb lesz tőle a vérnyomás, emelkedik a pulzus és kipirul az arc. Táncolni vagy menetelni nem lehetett, erről az ülőhelyekkel gondoskodtak a szervezők de azért valljuk be ez már kicsit sok is lett volna még ha sokaknak lett is volna kedve hozzá.

Joseph Kobzon énekes már nem először jár nálunk így amikor egy hölgyrajongója virágcsokrot adott át neki régi barátját Koós Jánost is a színpadhoz szólította és tisztelete jeléül átadta azt neki és egyik dalát is elénekelte magyarul! Hozzá kell tennem rengeteget beszéltek magyarul, a konferansz is hazánk nyelvén volt igaz törve és olyan tájszólással néha alig lehetett érte de minden tiszteletet megérdemelnek érte hogy legalább megpróbálták. Mikor azt gondoltuk ennél jobb már nem is lehetne olyan dalok jöttek amikre csak tátottuk a szánkat. Elhangzott a Volgai hajóvontatók dala (ehej uhnyem... fonetikusan hogy eszünkbe jusson), majd a Monti csárdás balalajkán ami egyszerűen fantasztikus volt. Ideje volt szünetet tartani, a rengeteg kellemes élmény telítette az embert és jólesett is sétálni pár percet kint a folyosón. Kár nem voltak pólóárusok mert bizisten szívesen vettem volna valami emléktárgyat.

Visszatérve a helyünkre előkerültek a színes ruhás lányok és fiúk és néptáncot láthattunk természetesen harmonikával. A hagyományos orosz tánc része az akrobatika is amiből bőven láthattunk de a legjellegzetesebb mégis a guggolva táncolás ami itt sem maradhatott ki a műsorból. A jókedv, rengeteg mosoly és vidám kurjongatások után Verd Traviáta című operájából hangzott el részlet majd az est magyar fellépője Szirtes Edina lépett színpadra és Bartók zenére improvizált majd saját dalát adta elő. Azt kell mondjam annak ellenére hogy vártuk de nem illett bele a mai estébe, dalai és azok hangulata inkább szomorú volt mintsem az Alexandrov vidám zenéjét követte így a rossz témaválasztásnak köszönhetően inkább feszengést és megkönnyebbült tapsot kapott mikor távozott.

Kétszeres várakozással fogadtuk amikor felkonferálták a következő számot ami elég titokzatosan hangzott mégpedig így: Most következik nagyon híres és nagyon népszerű szám... Jött is mégpedig a Kalinka ami helyretette a lelkivilágunk és az első sor után végig énekelte a közönség is. Ez az ami kell nekünk, erre boldogan lehet dobogni, zümmögni vagy akár teli torokból énekelni is, mindenkinek a vérmérséklete szerint. Radeczky induló (nem magyar stílusban, feszesen hanem inkább a lágyságra figyelve) matrózos tánc, és legvégül az adu ász, a mindent vivő Katyusa zárta az estét.

A világhír kötelez mondhatnánk de ettől sokkal többet kaptunk az Alexandrov együttes fellépésén. Magyarul beszéltek, magyar dalokat is énekeltek és egy magyar fellépőt is meghívtak ráadásul egész idő alatt tiszteletük jeléül ott volt a színpadon a nemzeti zászló. Ez az este a felhőtlen szórakozásé és a jókedvé volt és hogy mindez meg is valósult arról tanúskodott a zsúfolásig megtelt Sportaréna közönségének vastapsa.